Ha nem akartok 3D nyomtatni és airbrush-sal, meg Alclad II krómmal kísérletezni, akkor talán ez a 2009-ben megjelent limitált kiadás az egyik legolcsóbb módja annak, hogy kevesebb pénzből jól kinéző Endoskullotok legyen. Nem olyan drága, mint egy Sideshow, vagy HCG kiadás, de nem is olyan gagyi, mint a Genisys alulméretezett koponya.
Ezt ellensúlyozva az első dolgom volt eltávolítani belőle, hogy ezáltal előtérbe kerüljenek a részletek, ami főleg az oldalsó mélyedéseken és a szemek körül segített sokat.
A piros szemlencséknek túl nagy az átmérőjük, ezért egy kis fekete festékkel ezeket is kisebbre vettem.
A fogsor túlságosan fehér és amíg ki nem cserélem őket rendes műfogakra, szintén kapott egy hús színű bemosást, ami árnyékokat/fogínyt képez a fogak között.
Számomra az egyik legzavaróbb dolog az volt, hogy túl világos, túl fényes ez a króm. Van aki ezt a fényes, tükröződő felületet preferálja, de a picit használt, harcedzett külső nekem sokkal vonzóbb. Így került rá egy simán szivaccsal és jó érzékkel felhordott festékréteg, valamint egy autólakk réteg. A fényes lakkot távolabbról, finoman, több rétegben fújtam, törekedve arra, hogy ne alkosson fényes felületet. A fekete festék és a lakk pont annyit tompított a krómon, hogy sötétebbé váljon, de még ne legyen selyemfényű.
A képeken ugyan nem látszik, de bekötöttem egy extra kapcsolót, hogy a szemek képesek legyenek folyamatosan világítani, ne csak akkor, ha megnyomjuk az oldalán lévő gombot.
Összegezve: ha nem akartok, vagy nincs pénzetek a drágább kiadásokra és be tudjátok szerezni ezt a verziót, érdemes rajta elvégezni ezeket a módosításokat, mert egész pofás darabot hozhattok ki belőle minimális erő, idő és pénz ráfordításával.